Több mint 15 dolog az Amazon-on, amiről nem is tudtál, hogy létezik


0
Hirdetés

Az iránytűt eredetileg spirituális célokra használták. A mágneses eszközök segítségével épületek feng shui szerint rendezték. Azonban az idő múlásával sok találmányt módosítottak és néhánynak a célja is megváltozott. Ezek az eszközök azért kerültek az életünkbe, hogy bizonyos helyzetekben megkönnyítsék a dolgunkat.

A Bright Side összeállított egy listát az Amazon-on lévő tárgyakról, amelyek megkönnyíthetik az életed.

1. Ananászvágó, szeletelő és magvágó is egyben.

A használata nagyon könnyű. Azok számára készült, akik nagyon szeretik a gyümölcsöt. Így nem kell az ananász készítésével bajlódni, rögtön ellehet fogyasztani.

2. Védőtok az Apple TV távirányítóhoz, amely pontosan illeszkedik hozzá.

Hirdetés

A tok úgy lett kialakítva, hogy gyermekbarát legyen. A szilikon anyaggal és matt textúrával rendelkezik.

3. Banántartó, amely lehetővé teszi, hogy a banánok úgy lógjanak, mintha egy banánfán lógnának.

Bárhová feltudjuk akasztani őket, és segít, hogy a banánokat frissen tudjuk tárolni.

4. Nagyítós sminktükör LED fényekkel

Kis helyeken is elfér, így bárhová magunkkal tudjuk vinni.

Hirdetés

5. Egy tükör, amely tökéletes segítség a vezetés közben

Ez a kamerarendszer minőségi termék, és nagyon könnyű telepíteni. A következő funkciókra képes, mint például: fokozott éjszakai látás, WDR/HDR technológia, 24 órás parkolásfigyelő, GPS-követés.

6. Ez a hámozó nagyszerű segítség azoknak, akik szeretik kompakt kialakítást.

Könnyen használható és tárolható. Minden háztartásban fontos eszköz lehet.

7. Almavágó

Kényelmes használni, mivel csúszásmentes fogantyúval rendelkezik.

8. Régimódi reszelő

Egy időtálló termék és könnyen lehet vele különböző dolgokat reszelni, mint például fokhagyma, sajt vagy csokoládét.

9. Rendkívül kényelmes hőmasszírozó

Nyugtató masszást biztosít, és a sebessége 3 fokozatra állítható.

10. Késélező

Remekül működik, és minden háztartásban hasznos lehet.

11. Egy éjszakai WC-kagyló lámpa, amelyen neon fényeket lehet beállítani.

Stílusa modern, vicces és mozgásérzékelőt tartalmaz. Könnyen felhelyezhető.

12. Egy szilikon tok, amivel könnyebben tudjuk tárolni az avokádót.

Bár a formája szokatlan, ettől függetlenül jól néz ki és mindenféle méretek passzol.

13. Ez a forgóreszelő felgyorsítsa a főzési folyamatot.

Úgy lett kialakítva, hogy mindenki számára biztonságos legyen.

14. Rozsdamentes acélból készült reszelő.

Egyszerű használni és nagyszerű a tésztához.

15. Mandolinszeletelő, amely könnyen átsiklik bármilyen gyümölcsön vagy zöldségen.

Házavató ajándéknak tökéletes, kevés helyet foglal, és többfunkciós eszköz.

16. Csúszásgátló tok távirányítóhoz

A szilikon anyag megvédi a távirányítódat, és az élénk színének köszönhetően mindig megfogad találni.

17. Hatékony sárgaszínű banánszeletelő

Biztonságos a használata és másodpercek alatt feltudsz egy banánt szeletelni.

via

Hirdetés

Tetszett? Oszd meg a barátaiddal is.

0
admin