Tízgyermekes szülők örökbe fogadnak 7 testvért, hogy újra összehozzák őket


0
Hirdetés

Egy anya és egy apa tíz gyermeket nevelt fel, és amikor a legtöbbjük elköltözött, a házaspár rájött, hogy újra szülők szeretnének lenni. Később megkapták a lehetőséget.

A világon nagyon sok gyermek van nevelőszülőknél, és a többi gyerek is erre vár, hogy egy boldog családnál élhessen. Sajnos vannak testvérpárok, akiknek nem mindig adatik meg, hogy együtt mehessenek egy családhoz, ilyenkor a testvérek elszakadnak egymástól.

A házaspár felfedezett egy testvérpárt, akiknek segíteni szerettek volna, hogy ne válasszák el őket. Azonban ekkor még nem sejtették, hogy még hét gyermeket fognak örökbe fogadni.

SEGÍTENI AKARTAK NEKIK

2016-ban a házaspár otthona majdnem üres volt. Gary és Lisa Fulbright-nak egy közös fiuk volt, Logan a többi gyermekük korábbi házasságaikból származtak. Amikor a házaspár úgy döntött örökbe fogadnak még gyerekeket, akkor már csak Logan volt az egyetlen gyermek, aki még a házban élt velük.

Hirdetés

Gary és Lisa segíteni akart, amikor tudomást szereztek, hogy a gyerekeknek van még öt testvérük. Emerson, Autumn, Jaxon, Journey, Jace, Piper és Sawyerakiket elválasztották egymástól, és több mint egy éve külön éltek.

A GYEREKEKNEK NEHÉZ GYEREKKORA VOLT

A testvérek a szülők hiánya miatt sokat küzdöttek, mivel nem biztosítottak számukra figyelmet és gondolkodást. A testvérek közül a legidősebb elmondta, hogy édesanyjuk napokig is egyedül hagyta őket.

Az édesapjáról is csak annyi információt tudott, hogy Mexikóban él, tehát vele sem tudott minőségi időt eltölteni.

Hirdetés

A FOKOZATOS ELFOGADÁS

A Saint Francis Ministries egy örökbefogadási és nevelőszülői szolgáltatásokat nyújtó szervezet. Értesítették a házaspárt a testvérekről. A házaspár először három, testvért fogadott örökbe, de a többi testvért is folyamatosan meghívták magukhoz, hogy megtudjanak ismerkedni testvéreikkel.

Később a többi gyereket is örökbe fogadták, mivel a család összetartása a legfontosabb. Lisa elmondta:

“Nem túl sokan hajlandóak hét testvért együtt örökbe fogadni, de a legfontosabb, hogy együtt tartsuk őket. Sok mindenen mentek keresztül, nem volt szükségük arra, hogy elveszítsék egymást.”

KIHÍVÁST JELENTHET

A házaspár elárulta, hogy hét gyermeket nem könnyű nevelni. A család elég zsúfolt, de annál boldogabb lett. A házuk mindig hangos, és az anyuka rendszeresen számolja, hogy meggyőződjön mindenki otthon tartózkodik-e.

Sokan furcsának tartsák a házaspárt, amikor meglássák menyi gyereket nevelnek, de ők ezt örömmel teszik, így mindig csak mosolyognak rajta.

Megan Prothe, egy örökbefogadási szakértő a következőt mondta:

“Az örökbefogadás során kihívást jelenthet a testvérek együtt tartása, de ha ez sikerül, az mélyreható különbséget jelent a gyermekek számára.”

ÚJ TAPASZTALATOK

A gyerekek akik a nevelőotthonból jöttek, sokan nem tapasztalnak olyan dolgokat, amely más családban normális, mindennapi. A házaspár nagyon elérzékenyült, amikor látta, hogy a gyerekek mitől lettek megfosztva.

Az örökbefogadó anyuka a következőképpen nyilatkozott: “Először vittük el őket görkorcsolyázni, elvittük őket az első moziba – olyan jó érzés, hogy csak ezt látni.”

Később hozzátette: “Elvittük őket az állatkertbe, korcsolyázni mentünk velük. Próbáltunk minél többet megmutatni, amit az élet kínál.”

A TESTVÉREKNEK EGYÜTT KELL FELNŐNIÜK

2019-ben az örökbefogadás napján a testvérek egyforma mezeket viseltek. Mindenki nagyon izgatott volt, mivel a gyerekeknek ez a nap világmegváltó volt. Hálásak voltak, hogy lehetőséget kaptak az együtt maradáséért.

A testvérek egy fedél alatt kell felnőniük. Az örökbefogadott gyerekek, sok nehézségen mennek keresztül, de a nevelőszülők feladata, hogy támogassák őket, mert a testvéreknek mindig együtt kell maradni.

Veronicia Mills örökbefogadási munkatárs elmondta, hogy jól érezte magát, amikor a Fulbright családdal dolgozott együtt, és megjegyezte:

“Örülünk, hogy ezt a hét testvért együtt fogadhattuk örökbe, és ezzel teljessé vált a Fulbright család.”

NEM VÁLTOZTATNÁNAK SEMMIT

A házaspár elmondta, hogy nem mindig könnyű, de megígérték, hogy semmin sem változtatnának. Minden gyermeküket szeretik és megfelelően gondoskodnak róluk.

Lisa a következőképpen nyilatkozott: “Ez egy káosz, de egy szórakoztató káosz, mert imádjuk őket.”

A házaspár története az örökbefogadás szépségét írja le, hogy a gyerekek szerető és boldog otthonra találnak, amire azt mondhatják, hogy a sajátjuk.

via

Hirdetés

Tetszett? Oszd meg a barátaiddal is.

0
admin