Egy szegény pár örökbefogad egy kisfiút, ám azonban amikor az felnő, hálából valami elképesztő dolgot művel


-1
Hirdetés

Egy szegény házaspár úgy döntött, hogy örökbe fogad egy kisbabát. A kisfiú nagyon hálás volt az örökbefogadó szüleinek, és soha nem felejtette el mit tettek érte.

Jayvee Lazaro Badile II-t csecsemőként fogadták örökbe, bár a családnak nem volt sok pénze. A kisfiú sok szeretetet és gondoskodást kapott, így ügyes üzletember lett belőle.

A család nem várt semmit cserébe, amikor magukhoz vették Lazaro Badile II-t. Nem gondolták, hogy gyermekük olyasmit ad majd nekik, amiről mindig is álmodtak.

ÚJ HÁZ ÉS ÚJ ÉLET

2020-ban a fiatal férfi egy bejegyzést osztott meg a Facebook-on, amelyben részletesen bemutatta családját. A képet az év első napján tette közzé, és azt írta: “ÚJ ÉV. ÚJ HÁZ. ÚJ ÉLET.”

Hirdetés

A pénz megváltoztatta az életüket, azonban Lazaro Badile II-nek egy dolog még mindig mindennél fontosabb.
Az akkor 28 éves fiatalember bemutatott egy képet ahol elsőnek az a ház látszódik amelyben felnőtt, a másik pedig az ahol jelenleg családjával él.

A LUXUSHÁZBAN

Lazaro Badile II. évekig nagyon keményen dolgozott, hogy egy hét hálószobás luxusotthont tudjon venni a szüleinek. Ez elég nagy a nagycsaládjuk számára, és ezzel szeretné megköszönni nekik.

A fiatal férfi a posztjában osztotta meg, hogy a házban minden megvan, amit a szülei akartak. Elmondása szerint “7 hálószoba, 3 emelet, 4 WC és zuhanyzó, teljesen klimatizált, magas mennyezetű csillárral”.

Hirdetés

A CSALÁDJÁT HELYEZI ELŐTÉRBE

A fiatal férfi rengeteg világ körüli utazásra fizeti be a szüleit, és ajándékokkal kedveskedik nekik. A pénz megváltoztatta az életüket, de Lazaro Badile II. egy dolgot mindennél többre értékel. Bármennyire is sűrű az üzletember napja, a családra mindig szakít időt. A családjával töltött időt mindennél előbbre helyez.

AZ ONLINE REAKCIÓ

Az interneten minden személyt meghatott a jószívű gesztusa, egy személy még azt is írta: “Jó szíved van. Ezért vagy áldott. Remélem, nem változol meg, fiam”. Egy másik személy azt írta, hogy a szülei jól nevelték.

Az emberek nagyon elvoltak ragadtatva, és egy személy azt mondta: “Annyira áldott vagy, hogy a nevelő szüleid örökbe fogadtak, hogy a nehézségek és a nagyon rossz körülmények ellenére továbbra is szeretettel látnak el téged”.

A SZERETET TERJESZTÉSE

Lazaro Badile II a Facebook-on mutatta meg az embereknek, hogy hogyan hálálja meg szüleinek a sok kedvességet. Nemrégiben egy bejegyzést is közzétett, amelyben édesanyja 67. születésnapját ünnepelték.

A fénykép leírásához azt írta: “Annyira áldott vagyok, hogy te vagy az édesanyám”. Nagyon hálás az örökbe fogadó szüleinek amiért felnevelték.

A történet arra buzdít mindenkit, hogy mutassunk hálát a szüleinknek, azért amit értünk tesznek.

via

Hirdetés

Tetszett? Oszd meg a barátaiddal is.

-1
admin