Kezdőlap » A kislány naponta távcsövön keresztül leste a katona apját, aki egy nap megjelent, de elsétált – ez a nap története

A kislány naponta távcsövön keresztül leste a katona apját, aki egy nap megjelent, de elsétált – ez a nap története

Egy kislány, akinek katona apukája a tengerentúlon állomásozik, izgatottan várja a visszatérését, ezért kér az édesanyjától egy távcsövet.

Amikor Alice hatéves volt, apját a tengerentúlra rendelték. Mint sok más apukának, Alice apjának is olyan munkája volt, ami elszólította őt otthonról, és egyben nagyon veszélyes is volt. Alice apja katona.

Amíg az apja távol volt, Aliceék háza sokkal csendesebb lett, hiszen nem volt aki nevessen.. Természetesen Alice-nak nagyon hiányzott az apja, és alig várta, hogy hazajöjjön.

 

Telt-múlt az idő, de apa nem jött haza. Alice egyre jobban aggódott. “Anyu” – kérdezte. “Mikor jön haza apa?”

Alice anyukája sóhajtott. “Ó, édesem” – válaszolta. “Nem vagyok benne . Ma este, mikor beszélünk vele a Zoomon, megkérdezhetjük tőle, jó?”

Így hát aznap este anya és lánya a laptop előtt tülekedtek, mikor a katonaruhás férfi mosolygott és integetett nekik. “Apa!” Alice felkiáltott. “Mikor jössz haza?”

“Szia, kislányom!” Válaszolt. “Olyan szép vagy! Milyen volt az iskola?”

Alice türelmetlenül ugrált fel-alá a széken. “Jó volt, apa!” – mondta. “De nem válaszoltál a kérdésemre! Mikor jössz haza?”

“Édesem” – mondta Alice apja gyengéden. “Még nem tudom…”

Alice könnyekben tört ki. “De azt akarom, hogy itt legyél a születésnapomon!” – zokogott.

Anyukája átkarolta a lányát. “Édesem” – mondta. “A születésnapod még hat hónap múlva lesz. Ki tudja, mi történik addig…”

“De én azt akarom, hogy apa hazajöjjön!” Alice dühösen felkiáltott, és az apja, aki a világ másik feléről figyelte, elszomorodott.

“Kislányom” – mondta. “Tudod, ha most ott lehetnék veled és anyuval, ott lennék.”

“Akkor miért nem vagy itt?” – kérdezte Alice duzzogva.

“Mert dolgom van” – válaszolta az apja. “Majd rájössz, ha felnősz, hogy néha meg kell tennünk, amit meg kell tennünk – még akkor is, ha szívesebben lennénk otthon a családunkkal.”

De ekkorra Alice már túl mérges és túl álmos volt (az időzónák miatt náluk nagyon késő volt, mikor hetente egyszer lehetőségük akadt beszéni), és nem hallgatott rá. Alice anyukája elbúcsúzott apától, és küldött neki egy nagy puszit.

Aztán felvitte Alice-t a szobájába és betakargatta az ágyába, ahol Alice megint sírni kezdett. “Sajnálom, hogy kiabáltam apuval” – mondta. “Csak annyira hiányzik…”

“Tudom, hogy hiányzik” – mondta Alice anyukája. “És nekem is. Miért nem imádkozol apuért és az összes barátjáért? És imádkozzunk azért is, hogy apa minél hamarabb hazajöjjön…”

Az idő nagyon lassan telik, mikor arra vársz, hogy az a valaki, akit szeretsz, hazajöjjön, és a várakozás különösen nehéz a gyerekeknek. Számukra az idő lassabban, végtelenül lassan pereg.

Alice számára minden nap egy hétnek, minden hét egy egész hónapnak tűnt. Gyakran órákig ült az emeleti ablaknál, és az utat figyelte. “Alice”, kérdezte anya. “Mit csinálsz ott?”

“Innen lehet a legmesszebb látni” – magyarázta Alice. “Én akarom elsőként meglátni aput, mikor hazajön.”

“Van egy ötletem!” – mondta édesanyja. Felment a padlásra, és egy kis idő múlva egy poros fekete dobozzal tért vissza. Kinyitotta a dobozt, és kivett belőle egy régi távcsövet.

“Nézd!” mondta. “Ezzel a távcsővel még messzebbre láthatsz! Apukádé volt, mikor még olyan kicsi volt, mint te. Madarak nézésére használta…”

“Én meg apuci megfigyelésére tudom használni!” – kiáltott fel Alice izgatottan. “KÖSZÖNÖM, ANYU!”

Ettől a naptól kezdve Alice minden délután az ablaknál ült, és az utat és a horizontot fürkészte az apja után. Valahogy felgyorsult az idő, és mire észbe kapott, már a születésnapja volt.

“Apa ugye hazajön?” kérdezte az anyukáját, aki csak szomorúan nézett, és azt mondta, hogy nem tudja. Alice születésnapja végre elérkezett, és a ház tele volt vendégekkel, tortával és finomságokkal.

De hol volt Alice? Alice fent kuksolt az emeleten, az ablaknál, a távcsövét az útra szegezve, és az apukáját figyelte. “Gyere le, Alice – kérte az anyja gyengéden. “A barátaid várnak.”

Alice az anyjára nézett. “Kérlek, anya!” – könyörgött. “Csak még öt percet!”

Anyja látta a lánya szemét, tekintetét, és felsóhajtott. “Még öt perc. De nem több.” – egyezett bele.

Alice újra kézbe kapta a távcsövét, és az útra irányította. Várjunk csak… Mi volt az? Egy férfi sétál az úton a domb tetején… Egy egyenruhás férfi…

Alice felsikoltott. “ANYA! ANYA! Ez apa!” Az édesanyja odarohant, de az úton álló férfi hirtelen megfordult, és újra elsétált. “Elment!” Csodálkozott Alice..

“Miért ment el?” – zokogott, mire az anyja felvette a távcsövet, és belenézett. Széles mosoly ült az arcára, és visszaadta a távcsövet a lányának.

Alice elkapta a távcsövet, és látta, ahogy KÉT férfi áll a dombtetőn. Az egyikük az apukája volt, és egy nagy zászlót tartottak a magasba, amin ez állt: “BOLDOG SZÜLETÉSNAPOT ALICE! APA HAZATÉRT!”

Ez volt Alice legszebb születésnapja, különösen azért, mert az apukája közölte vele, hogy hazajött, és otthon is marad!

 

Mit tanulhatunk ebből a történetből?

  • A remény az, ami erőt ad ahhoz, hogy átéljük az búcsú fájdalmát. Alicenak nagyon hiányzott az apja, de segített neki az, hogy reménykedve leste a domboldalt, várva, hogy meglássa apját ahogy hazafelé sétál.
  • A család a legnagyobb kincsünk, semmi a világon nem ér fel a családunk szeretetével.

Ha tetszett a történet oszd meg barátaiddal. Talán az Ő napjukat is feldobja és inspirálja őket!

 

via: amomama.com