5 éves kisfiú meglát egy hajléktalan férfit az étteremben, és úgy dönt, hogy vesz neki ételt és együtt imádkozik vele


0
Hirdetés

A szemünk sarkából látjuk őket, amint a járdán alszanak, és megpróbálják felhívni magukra a figyelmünket, hogy élelmet vagy szívességet kapjanak. Az emberek meglátva őket mégis  elfordítják róluk a tekintetüket – ezt a szokást egy kisfiú még nem sajátította el.

Amikor fiatalok vagyunk, a legtöbb családtagunk megvéd minket a társadalmon belüli bánattól és fájdalomtól.

A élet sötét oldalait azonban nem lehet örökre elrejteni. Mikor szemtanúi leszünk egy kóbor kutyának, egy bánatában üvöltő anyának vagy egy erkölcsileg helytelenül cselekedő embernek az utcasarkon, szívünkben azonnal fájdalom kerekedik, amit a segítés vágya követ.

A TAPASZTALATLAN

Az idő elteltével, ahogy öregszünk, és ahogy a televízióban látható képek és a valóságban a kolduló kezek egyre gyakoribbá válnak, lassan érzéketlenné válunk – valamint arra tanítanak, hogy féljünk és kerüljük a kétségbeesett és elnyomott embereket.

Hirdetés

Az ártatlanságtól az érzéketlenségig vezető út pontosan az oka annak, hogy 2015-ben egy hajléktalan férfit nem segítették a társai.

TISZTA SZEMMEL

Az 5 éves kisfiú nem bírta elviselni a néma kínt és éhséget, úgy gondolta, hogy segít embertársán.

Ragaszkodott hozzá, hogy elmond egy imát a nincstelen emberért.

Amikor Josiah Duncan az alabamai Prattville városában egy Waffle House-ban meglátta a férfit, több kérdést is feltett édesanyjának, Ava Faulknak, és megdöbbent attól, amit hallott.

Hirdetés

SZERETETTEL SZOLGÁLUNK

Az édesanya elmagyarázta kisfiának, hogy az a férfi hajléktalan és élelem nélkül van, mire a fiú elkezdett könyörögni anyukájának, hogy vásároljanak a férfinek ételt. Az anyuka beleegyezett. Az SFA 12 Newsnak írt e-mailjében visszaemlékezett:

“Josiah felugrott, és megkérdezte, hogy kell étlap, mert anélkül nem lehet rendelni.”

A hajléktalan először félénk volt, nem akart túl nagy adagot rendelni, de Josiah ragaszkodott hozzá, hogy azt kérjen, amit csak akar.

ÁTSZAKÍTVA SAJÁT GÁTJAINKAT

Ennek a fiúnak az ajándéka azonban több volt, mint egy fizikai felajánlás, mivel ragaszkodott ahhoz, hogy imát mondjon a férfiért, miközben az összes vendég könnyeket ejtve élte át a pillanatot.

Faulk visszaemlékezett:

“A férfi sírt. Én is sírtam. Mindenki sírt.”

A személyiségünk alakulásával meg kell próbálnunk magunkat visszavezetni ahhoz a természetes kedvességhez, amely egykor gyermekként kialakult bennünk . Folyamatosan emlékeztetnünk kell magunkat arra, hogy milyen felemelő érzés gondoskodni és segíteni a rászorulóknak.

via: amomama.com

Hirdetés

Tetszett? Oszd meg a barátaiddal is.

0
admin